Az ünnepi időszakban olvastam egy írást az időről, és valahogy nem tudtam egyetérteni a mondanivalójával. Szép, de valahogy ijesztő sorok voltak arról, hogy múlik és mindent elvesz. A gyerekkori szép időket, a fiatalságunkat, a gyerekeink kiskorát, amikor még cukik velünk…
Az idő múlása
Nem tudom kiverni a posztot a fejemből, mert nekem az idő ha már elvehet, vagy adhat, akkor mást jelent. Az időtől kaptam mindent, amim van. Azt is ami már elmúlt: a felhőtlen gyerekkort, a nagy piros babakocsi örömét, a szobányi terepasztalt, minden nap a reggeli nagykancsó teát, az esti csocsópartikat, a hétvégi ebéd illatát, a pad nyikorgását amin ültem, a vasárnap esti fürdést, hajmosást, szárítást a világoskék hajszárítóval, a tinédzserkor izgalmas szépségeit és gyötrelmeit, csodás nyarakat a nagyszülőknél, Balatonnál, Zsóri-ban. Ha az idő nem telt volna, nem éltem volna át a fiatalságomat, a gimnázium utáni önálló, szabad élet örömét. Az első nálunk tartott szilvesztert a gyakorlatilag üres nagyszobával, az első közös lakásunkban, az akkor még nem férjemmel.
Az elmúlt húsz évtől kaptam a legszebb érzéseim, amit csak a gyerekek iránt lehet érezni. A végtelen, feltétel nélküli szeretetet és persze a néha ezzel együtt járó határtalan aggódást és dühöt. És annál szebb kevés van, amikor a gyerekünk együtt nevet a szüleinkkel, a testvérünkkel és az ők gyerekeivel. Ezek a pillanatok elmúlnak, de már attól mosolyog a lelkem, hogy rá gondolok. Szeretem az illatokat amik emlékeket ébresztenek, azt a puha, ölelgető érzést, amit a szép emlékeim jelentenek. Az idő, a történés elmúlt, de az emlékek, az élmények az enyémek maradnak.
Tudom, van aki azt gondolja, hogy tökéletes életem van, nem tudom mi az a csalódás, veszteség, fájdalom és még sorolhatnám. És tényleg csodás életem van, a megélt rosszakkal és jókkal együtt. De ha az idő mindent elvesz, elveszi a jót is, rosszat is. Én inkább megtartom minden élményemet, jót és rosszat egyaránt. És nem haragszom az időre, mert az múlik, akár haragszom rá érte, akár nem!
