Dr. Daniel G. Amen  szerint a Boldogság egy szokás, ez a címe boldogságról szóló könyvének is. Könyvében elmondja, hogy mit kell tenni nap mint nap, hogy boldogabbak legyünk. Mivel minden nap megtesszük, szokássá válik, így valóban, a boldogság egy szokás.

Azt világszerte minden kutatás kimutatta, hogy nem a leggazdagabb, legszebb, legsikeresebb emberek a legboldogabbak.

Fontos, hogy a boldogság alapja, hogy leszokjunk az irigy és hiányszemléletű gondolkodásról.

Tudatosítsuk és becsüljük meg azt, amink van.

Ha valami nem elég jó, akkor vizsgáljuk meg mi ennek az oka, valóban nem elég jó, vagy csak kevésbé „csillogó”, mint a szomszédé.

Ha valóban nem elég jó, találjuk meg, hogyan lehet jobb, vagy mi az, amivel ellensúlyozhatjuk.

Vannak rossz napok, rossz időszakok, a boldogság nem egy folyamatos flow állapot.

Mindenkit más tesz boldoggá, találd meg a saját „jódat”, mert másé sosem lesz a számodra igazán megfelelő.

A perspektíva váltás nem azt jelenti, hogy próbáld meglátni a rosszban a jót. Nem a régi „Minden rosszban van valami jó is!“ mondás mai, divatos kifejezése. Nem hiszek ebben a mondásban, viszont azt gondolom minden nehézség esetében meg kell néznünk a helyzetünket más szemszögből, ezzel lehetőséget adva magunknak arra, hogy lássuk a lehetőségeinket, így a saját tempónkban, és a saját megoldásunkkal oldjunk meg egy problémát.

Nem hiszek a hamis optimizmusban sem, ami rossz, az rossz, de ez nem jelenti azt, hogy abban kell maradnunk, nincs kiút. Ha máshogy nézzük, más ötletek, lehetőségek kerülhetnek felszínre, amik segítenek kimozdítani a megoldhatatlannak tűnő helyzetekből. Ráadásul nem egy kívülálló ötlete, jótanácsa alapján indulunk el, ezért a megoldás biztosan a sajátunk, a magunknak megfelelő lesz.

Ha nem akarsz jótanácsot, de szeretnél más szemszögből ránézni a problémára, és megtalálni a saját megoldásod, keress bizalommal!

Mindjárt este nyolc. Ülök a kanapén, és ráveszem magam, hogy kijelentkezzek a munkahelyi gépről. Reggel hétkor léptem be. Olyan határidős munkám van, ami úgy tűnik nem lesz kész időre, vagy legalábbis nem 100%-ban jól. Pár éve elmúltam 40, de most először fogok úgy kiadni valamit a kezemből, hogy tudom, nincs teljesen rendben. Persze ki fogom javítani, de az már határidőn túl lesz. ÉS NEM ÉRDEKEL!

Akármit csinálok, azt jól csinálom. Vagy csak olyat csinálok amiben jó vagyok? Ez persze nem mindegy, de sok év önismeret, és tanulás után, azt már be merem vallani, hogy attól hogy valamit jól csinálok, nem feltétlenül szeretem. Sőt! Nagyon kevés időm marad arra amit szeretek, mert túl sok energiát fektetek abba, hogy jól csináljam azt is, amit nem szeretek. Ezt már tudom egy ideje, és ezért szépen lassan – lassan, mert biztonsági játékos is vagyok – változtatok. Ennek eredménye az is, hogy megengedjem magamnak azt is, hogy ne érdekeljen, ha valami nem tökéletes. A következményekkel meg majd foglalkozom, ha lesznek. Most csak kikapcsolom a gépet.

Ez nálam úgy kezdődött, hogy már iskolában mindenben jó voltam. Szerettek a tanárok, ritkán tettem vagy mondtam olyat, amivel megbotránkoztattam őket. Egyet – kettőt persze igen, a sok – sok év alatt, de emlékszem is mindre, és még mindig szégyellem magam érte.

Gimnáziumban ez folytatódott. Amelyik tanárhoz bementek a szüleim fogadóórára – kivéve a törit – mindenki azt mondta ilyen irányban kell továbbtanulnom, mert az ő tantárgyában jó vagyok. És közben volt amit utáltam, dehát ha azt mondták jó vagyok, akkor jó vagyok!

Végül semmiben sem voltam kiemelkedően jó. A bizonyítványom sem volt tökéletes közelsem, de mindenki úgy emlékszik rám – a tanárok, és mint a 25 éves érettségi találkozón kiderült néhány osztálytársam is akivel erről beszélgettem – hogy jó tanuló voltam.

Már tudom, hogy csak abban vagyok igazán jó, amiben jól is érzem magam. Már nem akarok megfelelni a mindenben jó vagyok címkének, pedig ez egy pozitív címke.

Te milyen címkének felelsz meg? Tökéletesnek „kell lenned”, vagy rossz gyereknek? Lustának, szorgalmasnak, hisztisnek, higgadtnak, okosnak, butának komolynak vagy osztály bohócának?

Vágd le a címkéid, ha szúrnak, ha nem éred el keress, segítek!

Hogyan legyünk egyensúlyban?

Neked mit jelent az egyensúly? És mit jelentett nyolc hónappal ezelőtt? Egyensúlyban lenni akkor sem volt könnyű, ma viszont sokmindenkinek nehéz.

Mit jelent egyensúlyban lenni?

Év elején, ha a mérleg, aminek egyik oldalán a „jó napok”, másik oldalán a „rossz napok” voltak vízszintesen állt, akkor is hajlamosak voltunk azt gondolni, valami nincs rendben, nincs egyensúlyban. Csak akkor voltunk elégedettek, ha éppen jó napunk volt, vagy ha a „jó napok” jelentős túlsúlyban voltak. Ennek oka, hogy a rosszat sokszor súlyosabbnak érezzük, mint amilyen valójában, a jót meg nem értékeljük eléggé, természetesnek vesszük. Erre sajnos én is hajlamos vagyok.

Ma nem kell, hogy vízszintesen álljon a mérleg, nem baj, ha egy kicsit a „rossz napok oldalára billen, hiszen a félelem valamilyen formában nap mint nap jelen van, és a félelem a legerősebb és szerintem a legrosszabb rosszérzésünk.

Ki mitől kerül újra egyensúlyba, vagy mitől marad egyensúlyban? Egyáltalán mit jelent az egyensúly? Lelki egyensúlyt, anyagit? Egyensúlyban lenni ugyanaz, mint kiegyensúlyozottnak lenni? Kérdésből is ezret tudnék feltenni e témában, választ pedig annyifélét kapnék, ahányan válaszolnak.

Kinek mit jelent a lelki egyensúly?

Van akinek az jelenti az egyensúlyt, ha nincs egyensúlyban, folyamatosan mozog, cselekszik. Megőrül, ha meg kell állnia. Ha pihen, akkor is aktívan teszi. A vakáción várost néz kifulladásig,  a strandon röplabdázik, fagyizik, koktélozik, fürdik. Szinte fölösleges a strandlepedő, vagy a nyugágy. Megőrül attól, ha nincs mit csinálni. Ha megáll egy kicsit, kétségbe esik, azt hiszi, valami baj van. Nem érti, hogy képes valaki nyugodtan eltölteni egy hétvégét otthon, kertészkedve, vagy tévét nézve, vagy akár egy könyvvel a kezében.

Merthogy ez egy másik típus. Olyan, aki szeret egyedül lenni, csendben. Attól érzi magát egyensúlyban, ha nincsenek nagy változások, nincs túl nagy zaj körülötte. Szereti a csendes, de meghitt légkörű családi, vagy baráti beszélgetéseket. Ez a típus az, akit az első típus döbbenten néz, hogy hogyan képes egy egész napot a vízparton ülve, olvasva eltölteni, egy kevés hűsítő fürdéssel megtörve a mozdulatlanságot.

Akadnak, akik azt gondolják nincsenek egyensúlyban, de ha változtatnak, akkor rájönnek, hogy mégiscsak úgy volt jó ahogy volt, ezért visszatérnek eredeti, megszokott egyensúlytalannak hitt menetrendjükhöz. Sokan egyik típushoz sem tartoznak, vagy akár a két- három típus keverékétől érzik jól magukat.

Mindegy hogy hullámvasút, hinta, vagy egy széles, párnázott ablakpárkány az, amin ülve jól érezzük magunk, a lényeg, hogy a lehető legtöbbet üljünk rajta!

Az ünnepi időszakban olvastam egy írást az időről, és valahogy nem tudtam egyetérteni a mondanivalójával. Szép, de valahogy ijesztő sorok voltak arról, hogy múlik és mindent elvesz. A gyerekkori szép időket, a fiatalságunkat, a gyerekeink kiskorát, amikor még cukik velünk…

Az idő múlása

Nem tudom kiverni a posztot a fejemből, mert nekem az idő ha már elvehet, vagy adhat, akkor mást jelent. Az időtől kaptam mindent, amim van. Azt is ami már elmúlt: a felhőtlen gyerekkort, a nagy piros babakocsi örömét, a szobányi terepasztalt, minden nap a reggeli nagykancsó teát, az esti csocsópartikat, a hétvégi ebéd illatát, a pad nyikorgását amin ültem, a vasárnap esti fürdést, hajmosást, szárítást a világoskék hajszárítóval, a tinédzserkor izgalmas szépségeit és gyötrelmeit, csodás nyarakat a nagyszülőknél, Balatonnál, Zsóri-ban. Ha az idő nem telt volna, nem éltem volna át a fiatalságomat, a gimnázium utáni önálló, szabad élet örömét. Az első nálunk tartott szilvesztert a gyakorlatilag üres nagyszobával, az első közös lakásunkban, az akkor még nem férjemmel.

Az elmúlt húsz évtől kaptam a legszebb érzéseim, amit csak a gyerekek iránt lehet érezni. A végtelen, feltétel nélküli szeretetet és persze a néha ezzel együtt járó határtalan aggódást és dühöt. És annál szebb kevés van, amikor a gyerekünk együtt nevet a szüleinkkel, a testvérünkkel és az ők gyerekeivel. Ezek a pillanatok elmúlnak, de már attól mosolyog a lelkem, hogy rá gondolok. Szeretem az illatokat amik emlékeket ébresztenek, azt a puha, ölelgető érzést, amit a szép emlékeim jelentenek. Az idő, a történés elmúlt, de az emlékek, az élmények az enyémek maradnak.

Tudom, van aki azt gondolja, hogy tökéletes életem van, nem tudom mi az a csalódás, veszteség, fájdalom és még sorolhatnám. És tényleg csodás életem van, a megélt rosszakkal és jókkal együtt. De ha az idő mindent elvesz, elveszi a jót is, rosszat is. Én inkább megtartom minden élményemet, jót és rosszat egyaránt. És nem haragszom az időre, mert az múlik, akár haragszom rá érte, akár nem!